Ha már valaki távcsövezett kint éjszaka, akkor tudja, hogy szükség van fényre, hogy az okulárokat cseréje, a térképet lássa, a vezetékeket babrálja, esetleg rajzoljon. Viszont csak módjával kell a fény, mert ha túl sok van, akkor tönkremegy az expozíció, vagy elveszik a sötétadaptáció. Különböző célokra különböző lámpák a legalkalmasabbak. Fotózáshoz tejesen jó egy nem túl fényes piros fejlámpa (mindkét kezünk szabadon van). Viszont rajzoláshoz - itt leginkább mély-égre gondolok - sajnos egy fejlámpának túl erős a fénye. Fejlámpával csak nagy távolságról lehet megvilágítani a papírt, amire rajzolunk, közben pedig mindenfelé szóródik a fény. Az okulárba nézni és a halvány spirálgalaxis karjait bogarászni sem a legszerencsésebb, ha közben a homlokunkon világít egy fényes lámpa. Folyton ki-be kapcsolgatni pedig nagyon macerás.

Hosszú éveken át rajzoltam különböző többé-kevésbé használható észlelőlámpákkal, mígnem néhány éve megelégeltem a dolgot és csináltam magamnak egy rendes rajzos lámpát. Mély-ég észlelésnél általában a legkisebb apróságoknak is óriási jelentőségük van, akár ezek dönthetik el, hogy látjuk-e a galaxisban a spirálkarokat vagy nem.

Így egy jó lámpának több követelménynek is meg kell felelnie:

• Pontosan be kell tudni állítani a fényességét olyanra, hogy a látómezőkarikát még éppen hogy be tudja világítani teljes egészében (adott távolságról). Egészen közelről a vázlatfüzetre világítva pedig legyen annyi fénye, hogy apró részleteket lehessen vele rajzolni.
• Legyen teljesen állandó a fénye, még hidegben is, amikor esetleg az elemek feszültsége kicsit ingadozik. Rendkívül idegesítő, amikor pislákol az észlelőlámpa.
• Ne lehessen kontakthibás.
• Fogyasszon keveset. Így egész éjszaka bekapcsolva maradhat, emellett nem kell törődni azzal, hogy hamar (hetek, vagy pár hónap alatt) lemerül.
• Legyen könnyű és kicsi. Ez azért is jó, mert sokszor mindkét kezünkre szükség van: én ilyenkor a számba szoktam venni a lámpát. Kifejezetten előnyös, ha műanyagból van a lámpa és nem fémből.
• Ne lehessen elhagyni, leejteni.
• Legyen valamennyire időjárás- és törésálló: bírja ki a hajnali párát, és azt, ha esetleg mégiscsak leesik.

Ha ilyen lámpát nem találunk a boltban, akkor otthon el lehet készíteni. Sok mindenre nincs is hozzá szükség. A boltokat járva egy jó lámpatestet kell találni. Ez a legnagyobb és legkritikusabb tétel. Nagy a választék, és szerintem létezik ilyen. Viszont az a lámpatest, ha megtaláltuk, valószínűleg nem olyan halvány piros fénnyel világít, amilyenre szükségünk van. Itt következik egy kisebb barkácsolás, amihez kb. 100 Forintnyi elektronikára van szükségünk és néhány órányi (napnyi) türelemre.

Az izzót / LED-et egy nagy piros LED-re kicserélve a megfelelő lámpatesttel már a fenti pontok nagy részét kipipálhatjuk, viszont az állandó, és pont megfelelő intenzitású fény (az egésznek a lényege) még valószínűleg hiányzik. Ha a mellékelt kapcsolási rajzon szereplő egyszerű elektronikát belevarázsoljuk a lámpánkba, akkor megoldottuk a LED szabályzását: ha egy kicsit ingadozik az elemek feszültsége, akkor csak észrevétlen mértékben változik a fényerő. A kapcsolási rajz kulcs eleme az R ellenállás. Ennek a mérete szabályozza a fényerőt. Nekem R = 120 Ohm adja a pont megfelelő (igen halvány) fényt, de mindenki ki tudja kísérletezni, hogy saját észleléseihez mi a legmegfelelőbb. Természetesen potenciométert is lehet építeni R helyére, így észlelés közben is szabályozható a fényerő.

Ezt a pár ellenállást és tranzisztort pici helyre is be lehet építeni, és ha - miután meggyőződtünk róla, hogy tökéletesen működik és pont megfelelő a fényerő - kiöntjük az áramkört műgyantával, vagy szilikonkaucsukkal, akkor az időjárásállóságot és törésállóságot is megoldottuk. Már csak ki kell menni az ég alá és rajzolni - elfeledve az észlelőlámpából adódó nyűgöket, hogy a technika ne zavarjon abban, hogy 100%-ig az adott mély-ég objektumra tudjunk koncentrálni.