A déli ég nagyon változatos gömbhalmaz csodákat kínál a szerencsés amatőrcsillagásznak. Mind közül a 47 Tucanae-ra voltam a leginkább kíváncsi. És nem csalódtam. Ez a gömbhalmaz tényleg hatalmas, nagyon fényes és rendkívül erősen fényesedik az apró ragyogó mag felé. Ez a mag azonban meglepetésemre nem teljesen csillagszerű: van egy érzékelhető méretű belső tartomány, ahol már alig nő a fényesség befelé. Ezt a magot leszámítva a gömbhalmaz bomlik. Sok fényes csillag látszik a felületén, ezek közül azonban keveset tudtam pozíció szerint rajzolni. Különösen markáns csillagláncokat nem tartalmaz. Az óriási koncentráció mellett a 47 Tucanae másik különlegessége, hogy a több, mint 10x távolabbi Kis Magellán Felhő mellett látszik. Az 1.8°-os látómezőbe bekerült a SMC két gömbhalmaza is: jobbra a legidősebb, az NGC 121, balra pedig a Kron 3.

Összehasonlítás a fényképpel

Balra Éder Iván jóvoltából 20 cm-es Newton asztrográffal készített fotója látható. Az eredeti fényképet kivágtam, hogy nagyjából ugyanazt az égterületet ábrázolja, mint a pozitívba fordított és a fényképhez forgatott rajz.

A fotót és a rajzot összenézve látható, hogy bár óriásinak látszott a halmaz a távcsőben, a halvány külső területei így is láthatatlanok maradtak: a fényképen jóval nagyobb a 47 Tucanae. Az is látszik, hogy a fényképezőgép szenzora és Iván magas szintű képfeldolgozása sem tudott megbirkózni azzal a hihetetlen dinamikai tartománnyal, ami a rendkívül fényes mag és a halvány perifériák között van. A fényképen a halmaz beégett belső része apró fényes magot rejt. Ez vizuálisan kiválóan látszik. A rajzot átbogarászva az is látszik, hogy a halmaz jó néhány csillagát, köztük több vörös óriást valóban sikerült pozíció szerint megörökíteni.