A Stephan-kvintett volt az első objektum, amit nagy távcsőben láttam. Mindez Bakos Gáspárnak köszönhető, akihez - minden bátorságomat összeszedve - az 1995-ös ráktanyai MCSE tábor egyik éjszakáján odamentem azzal, hogy a Szitkay Gábor féle 44.5 cm-es Odyssey 2-ben meg szeretném nézni a Stephan-kvintettet. Gazsi nagyon rendes volt és megmutatta, de nagy örömömre csak azzal a feltétellel, hogy rendesen megnézem, és nem csak egy futó pillantást vetek rá. 14 éves voltam akkor.
Sok évvel később, 2013-ban Ágasváron sikerült le is rajzolni ezt a híres rendszert. Az NGC 7331-től nem messze található öt kicsi galaxis teljesen egyértelműen látszik, nem nehezek (14.0mg körüliek). De azért a néhány apró részletért rengeteget kell küzdeni. A legtöbb részlet a két legfényesebb komponensben, az NGC 7318 A-B-ben látszik. A galaxisok rajzon látható szögletes, megnyúlt alakja jól összeegyeztethető a fotókon szereplő összekapcsolódó spirálkarokkal. Az NGC 7320 előtérgalaxis felületén egy előtércsillag és egy folt látszik. Utóbbi lehet, hogy szintén egy előtércsillag játéka. Az NGC 7319 magrésze aszimmetrikusan helyezkedik el a galaxison belül. A rendszerhez tartozó hatodik galaxist, a 16.7mg-s NGC 7320 C-t nem láttam, pedig mindent beleadtam.
A Stephan-kvintettet 2014. szeptemberében Jörg Peters jóvoltából saját építésű 63.5 cm-es távcsövében is megnéztük az ausztriai Emberger Almon rendezett 30. ITT-n. A látvány megdöbbentő volt: az NGC 7320 felületén hemzsegtek a foltok, és a nagyon halvány NGC 7320 C simán látszott. Rajz ekkor nem készült.
Balra Robert Gendler jóvoltából saját adatai mellett a Hubble Űrtávcső és a 8.2 m-es Subaru távcső adatait is felhasználó fotója látható. A feldolgozást Robert Gendler és Judy Schmidt végezte. Az eredeti fényképet kivágtam, és a pozitívba fordított rajzomat elforgattam, hogy nagyjából ugyanazt az égterületet ábrázolja a rajz és a fotó. Érdemes megnézni az eredeti felvételt is, mert azon szerepel a rendszerhez tartozó halvány hatodik galaxis is. A rajz szűkebb területet ábrázol, azon nem szerepel a halvány galaxis helye.
A fotót és a rajzot összehasonlítva látszik, hogy igazából éppen csak hogy láttam valamit a rendszer szépségéből. Az érdekes részletek, vagyis a kusza, összefonódó spirálkarok, a fiatal, forró, kék csillagokkal teli cafatok rejtve maradtak a 40.5 cm-es távcsőben.
Pavo galaxis
A Páva nagy spirálgalaxisa
Panoráma-rajz
Óriási, halvány szupernóva-maradvány a déli égen
Centaurus gömbhalmaz
A Kentaur szerényebb gömbhalmaza
Apus gömbhalmaz
Gömbhalmaz a déli pólus közelében a Paradicsommadár csillagképben
Centaurus galaxis
Poláris gyűrűs galaxis
Ara galaxis
Küllős spirálgalaxis a Tejút sűrűjében