A Sas-köd is egy olyan objektum, amiről még kicsi gyerekkoromban láttam fényképet, és nagyon meg szerettem volna nézni. Aztán amikor láttam természetesen csalódás volt, mert a köd élőben közel sem annyira fényes és részletes, mint a fotókon. Az egész köd viszonylag halvány, főleg a közeli M 17-tel összehasonlítva. A távcsőben igen sok részlet látszott, de ezek nem olyan nagyon feltűnőek. Kicsik az intenzitáskülönbségek a ködfelületen, elég szerények a kontrasztviszonyok. A külső részek rendkívül halványak - kérdés, hogy egyáltalán láttam-e a két különálló köddarabkát. A Sas-ködben találhatók a Hubble felvételéről ismerős Teremtés Oszlopai. Ezek a kis távcső nyújtotta szerény kontraszt mellett természetesen nem látszottak. Egy kicsit sötétebb terület volt érzékelhető a köd belsejében.
Balra Tóth Gábor jóvoltából a namíbiai Isabis Farmon, 25 cm-es Newton asztrográffal készített fotója látható. Az eredeti fényképet kivágtam, és a pozitívba fordított rajzomat elforgattam, hogy nagyjából ugyanazt az égterületet ábrázolják.
Egészen nyilvánvaló, hogy a fotó sokkal látványosabb. Ez a színek mellett annak is köszönhető, hogy az emberi szem nem-igen érzékeny a fényképen a vörös színt adó H-alfa emisszióra. A kicsi távcsőben a halványság és az alacsony kontraszt miatt a ködfelületek - a fotóhoz képest - csak elnagyoltan látszottak. A csillagokat összehasonlítva látszanak a rajz nem kicsi pontatlanságai is. Azért megjegyezném, hogy a fotó a déli féltekéről készül, ideális körülmények között, 2.5x akkora távcsővel, mint a rajz.
Pavo galaxis
A Páva nagy spirálgalaxisa
Panoráma-rajz
Óriási, halvány szupernóva-maradvány a déli égen
Centaurus gömbhalmaz
A Kentaur szerényebb gömbhalmaza
Apus gömbhalmaz
Gömbhalmaz a déli pólus közelében a Paradicsommadár csillagképben
Centaurus galaxis
Poláris gyűrűs galaxis
Ara galaxis
Küllős spirálgalaxis a Tejút sűrűjében