A Tarantula-köd, vagyis az NGC 2070, vagy 30 Doradus volt a namíbiai utunk fő rajzos célpontja részemről. A 40 cm-es Dobsonnal szerettem volna lerajzolni, mert úgy emlékeztem, hogy ekkora távcsővel ez az egyik legnagyszerűbb mély-ég objektum az égen. A köd belső, az R136 halmaz körüli része egészen elképesztően fényes és részletes. Szinte kézzelfoghatóan 3 dimenzióban látszanak a tekergő ionizált gázfoszlányok. A köd külső, halványabb, diffúz leplei elérnek a 25'-es látómező széléig.

Kísérőgalaxisunkban, a Nagy Magellán Felhőben lévő Tarantula-ködhöz hasonlót is alig találunk a Tejútrendszerben (talán még a sokkal szerényebb NGC 3603 áll hozzá a legközelebb). Az NGC 2070 magjában lévő R136 halmazt egy születőfélben lévő gömbhalmaznak gondolják. Itt találhatók az égbolton ismert legnagyobb tömegű csillagok is. Döntő részben ezek ionizálják és késztetik fénylésre a ködöt. A Tarantula-köd az egész Lokális Halmaz legfényesebb és legintenzívebb csillagkeletkezési területe (az NGC 604 valamivel nagyobb). Számtalan egyéb mély-ég objektum (pl. a Hodge 301 nyílthalmaz), illetve érdekes egyedi csillag (pl. a 30 Doradus #16) található még a rajzon. Utóbbi egy szökevény csillag, ami az R136-ból penderült ki.

A távcsőbe pillantva megdöbbentő, hogy mennyi sok részlet látszik azonnal. Itt nem nagyon kell bogarászni a köd szálait. A külső halvány területek viszont valóban halványak. A rajz elkészítéséhez [OIII] szűrőt is használtam, de min. 95%-ban szűrő nélkül készült a vázlat: mindent lerajzoltam, amit szűrő nélkül, vagy azzal láttam. A rajzot csak a kidolgozás legutolsó fázisában - majdnem egy évvel a rajzolás után - hasonlítottam össze a fényképekkel. Érdekesség, hogy az ég alatti rajzolás vége felé még átfutottam az egész területet nagyobb nagyítással (225x) további részletek után kutatva, és máig megmaradt bennem az az érzés, hogy "csak ennyi?" - nem láttam már több részletet, mint amit az előző éjszakákon a vázlatfüzetbe lerajzoltam.

A Tarantula-ködöt és környezetét már rajzoltam korábban, de sokkal kisebb távcsővel és nagyobb látómezővel.

Ez az első rajzom, amit a saját készítésű, 12 cm-es észlelőlapra dolgoztam ki. A távcsőbe pillantás előtt még nem tudtam, hogy 10-, vagy 12 cm-es méretben szeretném-e lerajzolni ezt a látómezőt, ezért két üres látómező-karikát is rajzoltam a vázlatfüzetembe. Amikor beállítottam a Tarantula-ködöt a távcsőben, rögtön világos volt, hogy a rengeteg részlet miatt a nagyobb méretet célszerű választani.

Összehasonlítás a fényképpel

Fent Francsics László jóvoltából 51 cm-es Corrected Dall-Khirkam távcsővel, távészleléssel készült felvétele látható. Az eredeti fényképet kivágtam és elforgattam, hogy a fotó és a rajz nagyjából azonos égterületet ábrázoljon.

A fotón a rózsaszín színért a hidrogén felelős (HII, ionizált hidrogén, döntően két hullámhossz: H-alfa és H-béta), a kékes színért pedig az oxigén (OIII, kétszeresen ionizált oxigén). Az emberi szem kevésbé érzékeny a hidrogén fényében lévő legerősebb, vörös komponensre (H-alfa), de a H-béta hullámhossznak megfelelő kékes színt jól látjuk. Ezért van az, hogyha a fotót és a rajzot összeveti az ember, akkor látszik, hogy mind a rózsaszín, mind a kékes ködrészleteket sikerült vizuálisan megfigyelni. Természetesen a távcsőben színeket nem láttam (de különösebben nem is figyeltem), minden szürke volt.

Balra a Hubble Űrtávcső (Hubble Space Telescope, HST) felvétele látható a Tarantula-köd magvidékéről és benne az R136 halmazról. Itt a rajzomat vágtam és forgattam, hogy össze lehessen hasonlítani a fényképpel.

Érdekes, hogy a HST fotó közepétől jobbra lévő fényes vörös csillagot nem láttam.

Azon is csodálkozom, hogy a halmaz temérdek halvány csillagának összeolvadó fényét sem láttam. Így utólag a fotó alapján azt vártam volna, hogy egy koncentrált gömbhalmazhoz hasonló lesz a látvány. De nem olyan volt. Ugyanez mondható el a Hodge 301 halmazról is: érdekes módon ott sem láttam a halvány csillagok nyomát.